Rólunk

LászlóLászló Attila vagyok.
1977.10.22-n születtem Nagykanizsán, és jelenleg is itt, e szép városban lakom.
170 cm magas, (a sunyi mérleg szerint) 70 kg-os, zöld szemű, s sötétbarna hajú férfiú vagyok.
Immáron több mint 5 éve vannak megbízható, kedves barátaim, akik segítenek nekem a Slágerek gyűjtésében és válogatásában!

A Zene: életem fontos része.

Zsenge ifjúkoromban még a régebbi időkből, az 1960-as, '70-es és '80-as évekből származó „fekete barázdás lemezek“-et hallgattam, gyönyörű sercegően, pattogóan remek muzsikákat.
Azután a '80-as években berobbant „kazetta-rágcsáló“, vagyis a Walkman lógott az övemen unos-untalan ontva a dallamokat (és nyújtva a szalagokat) magából.

Bár szerettük mind a bakelitet, mind a magnót, de azért mi, zeneőrültek igencsak örvendeztünk, mikor a '90-es évek elején megjelent a CD-lemez. Itt a minőségi ugrás már kézzel foghatóvá vált. Az évtized végére pedig a lemezek és gyári nyomások is elérték a megbízható szintet, az árak leestek, mi pedig végre élvezhettük a hibátlanul csillogó stúdió-hangzást.

Innentől napjainkig gyűjtögettem és gyűjtögetem a slágereket. Ismerem, mik voltak régen a népszerűek (, s hallgathatóak), és azokat szeretném, és fogom nektek bemutatni.

Saját készítésű kis Műsort készítgetek, melyben igyekszem minél inkább kedvetekre tenni. Kérlek bennetek, ha bármihez kedvetek támadna, rég hallottátok vagy csak kedves valamiért a fületeknek, szíveteknek, ne habozzatok: kérjétek tőlem bátran, s én máris sugárzom az éteren át Hozzátok!

 

About

  • Curabitur porttitor, ipsum vel cursus faucibus, lorem tortor tempus nulla, quis mollis elit nisi at urna. Vestibulum commodo tortor arcu, nec pharetra ligula iaculis eget. Nulla hendrerit at risus et consequat. Donec viverra felis massa.

Elérhetőségeink

1766 Madison Ave.
New York, NY 10029
USA
+1 222 333 4567
Mobile: +1 222 333 6789
Fax: +1 222 333 5678
example.com

Idézet

  • Those who dance are considered insane by those who cannot hear the music.